2010. március 29., hétfő

Small is beautiful - A kicsi gyönyörű

Ki mondta, hogy kis esküvő nem lehet grandiózus? Ez bizony az volt. Nyolc vendéggel és a san francisco-i városházával.



















Forrás: Ruffled

2010. március 20., szombat

Fantasztikus esküvői díszletek

Az esküvők nem mindig zajlanak templomban, vagy romantikus lombozatú tölgyfák árnyékában. Előfordul, hogy olyan helyszín mellett döntünk, amikor ránk van bízva, hogy hogyan jelöljük ki az esketés fókuszát, a ceremóniát levezénylő pap/lelkész/anyakönyvvezető és a pár helyét. A lehető legegyszerűbb és meglehetősen dekoratív módja ennek természetesen a virágállványok elhelyezése a kérdéses területen, ám vannak egészen jópofa és drámai megoldások is. Kedvencem a lécekből épített szimbolikus templom a sárga komóddal. Az ötlet mögött az állt, hogy a menyasszony két, látszólag egymásnak ellentmondó szertartásra vágyott: kislánykora óta arról a pillanatról álmodott, amikor a templomajtó kinyílik, és belép rajta menyasszonyként mindenki csodálatára, de legalább ugyanennyire szeretett volna a szabad ég alatt, a természetben esküdni. És lám, megoldották. :-)

Játék a betűkkel
Forrás: Martha Stewart

Forrás: Green Wedding Shoes

Épített hátterek
Forrás: Style Me Pretty




Forrás: Ruffled

"Élet fája"
Textil hátterek
Forrás: Style Me Pretty

Forrás: The Knot

Csillár
Forrás: Ruffled

2010. március 16., kedd

Piros

Források: Felső sor: szandál - Vágó Réka, jeggyűrű - The Knot, esküvői torta - Sugar Shop
Középső sor: Konty: Stlye Me Pretty, piros ruha - Romona Keveza, virágkompozíció - Style Me Pretty,
Alsó sor: hangulatkép - Stlye Me Pretty, papírvirágok: Chanel

Ezt az inspirációs montázst Romona Keveza csodálatos piros estélyi ruhája ihlette. A hangulatot ebből a kiindulópontból többféle irányba is el lehetett volna vinni, én most egy nagyon urbánus, elegáns, hideg színekkel operáló, extravagáns esküvő vázlatát állítottam össze. Az érzés téli, szinte ropogós, amit a fémes és kristály kiegészítők, a gyémánt csillogása valamint a hófehér papír virágok biztosítanak. Az extravaganciáról pedig a szokatlan színű menyasszonyi ruha bőségesen gondoskodik.

Akkor is megvalósítható ez a stílus, ha a piros menyasszonyi ruha távol áll az elképzelésünktől. Egy letisztult szabású, de luxus alapanyagból varrott esküvői ruhával és piros koszorúslány ruhákkal ugyanúgy elérhetjük ezt a hatást.

2010. március 14., vasárnap

Scrabble

 
Forrás: Snippet & Ink  

Forrás: Snippet & Ink

 
 Forrás: With This Ring

Játékos kedvű párok feldobhatják esküvőjüket szókirakós elemekkel. A vidámság fél egészség, és egyben az előkészületeket beárnyékoló stressz leghatékonyabb ellenszere. Vendégeink is garantáltan mosolyogni fognak az ötltetes ültető "kártyák" láttán.

2010. március 12., péntek

2010. március 10., szerda

Pávatoll





A fenti képösszeállítás a mostanában divatos barna-kék kombónak egy kifinomult változata, melyet egyértelműen a pávatoll tesz egyedivé és elegánssá. A letisztult vonalak és a természetes anyagok használata, mint a toll, a faágacskák, a pozsgások gondoskodnak arról, hogy a benyomás ne legyen burzsoá. Tökéletes választás azok számára, akik tudatosan kerülik az "esküvős" színvilágot, de elegáns, visszafogott hangulatot szeretnének elérni esküvőjükön.

2010. március 5., péntek

Esküvői kontyok

Forrás: Style Me Pretty

Forrás: Style Me Pretty


Forrás: Total Beauty

Forrás: The Knot







Fenti három kép: The Knot

 Forrás: Bien

Mivel a legnépszerűbb posztom eddig a menyasszonyi frizurákat bemutató bejegyzés, úgy döntöttem, szétszedem a témát, és összegyűjtöm frizura típusonként a legszebbeket. Ma a kontyokat nézegethetitek. Több menyasszonyi frizura itt, rengeteg menyasszonyi konty pedig ott olvasható.

2010. március 1., hétfő

Zene füleinknek - avagy az esküvő zenei aláfestése

Ismét szubjektív a válogatás, ennél a skála nyilván jóval szélesebb, ezekkel melléfogni nem nagyon lehet:

Klasszikus bevonuló zene:

Vivaldi - Tél t. 2: Largo

Johann Pachelben Kánon D-dúrban


Klasszikus kivonuló zene:


Modern bevonuló zene (első táncnak is kiváló)

Des'ree: Kissing you (a Rómeó és Júlia című filmből)


La Vals d'Amelie (Az Amelie csodálatos életéből)

Modern kivonuló zene:

Frank Sinatra: Fly me to the moon


Első tánc:

Eve Cassidy: Songbird